• Egyéb

A csillagra még várni kell

A Bajnokok Ligája döntője után egy nappal, “kipihenten”, a mérkőzést visszanézve és a Csapat, Veszprém Aréna előtti köszöntése után végre lehetőségem nyílik a vasárnap látottakról írni kicsit. Nincs ember aki mélyen, legbelül ne bizakodott volna a Barcelona elleni derbi előtt, de a realitás talaján maradva, a férfi klub kézilabdázást követők számára azért egyértelmű volt az összecsapás kimenetele. A mérkőzést megelőző órákban sikerült posztolnom egy cikket a két csapat korábbi mérkőzéseiről és bizony az örökmérleg is a katalán csapat felé billentette annak a bizonyos mérlegnek a nyelvét.

Az örökmérleg ide vagy oda az ember bizony bizakodik. Két nap alatt, két fontos mérkőzés amiket meg kell nyerni. A Kiel ellen elődöntőben nagyot kellett küzdenie a Csapatunknak és már a mérkőzés vége felé látni lehetett az arcokon, hogy bizony rendesen elfáradtak azért a sikerért. A fáradtságot csak a mérkőzés végét jelentő sípszókor felszabaduló adrenalin hatása tudta eltüntetni, de szinte biztosra veszem azt, hogy pár órával később, hiába lett mindenkin urrá a kimerültség, a fejekben zakatoló gondolat az arany érem megszerzésére, álmatlanságba taszított egy-két játékost.

A döntő súlyának megfelelően mindkét csapat kicsit puhatolózva kezdett. Ugyan a Veszprém szerezte meg a vezetést Momir Ilic átlövés góljának köszönhetően, de Nikola Karabatic szinte rögtön tudott erre válaszolni. Nagy László labdaszerzését követően Gasper Marguc szélről eleresztett bombájának köszönhetően még ugyan vezettünk, de hirtelen hármat vágott be a Barcelona és egyből 4:2-re módosult az eredmény. A Kiel elleni mérkőzésen mutatott teljesítménye miatt Mirko Alilovic kezdett a kapuban, aki Sorhaindo ziccerét fogta rögtön elsőre, de ezzel egy jó időre el is sütötte az összes puskaporát, sajnos. A két gólos hátrányunkat Nagy Lászlónak sikerült lefaragnia, majd ezt követően egy buta szabálytalanság miatt két percre a kispadra kényszerült, de a katalánok ezt nem tudták kihasználni. A huszonegyedik percben kénytelen volt Carlos Ortega lecserélni a kapuban kezdő Mirko Alilovicot, mert a horvát közel sem hozta az egy nappal korábbi formáját, a tizenegy lövésből mindösszesen kettőt tudott fogni. A legrosszabb az egészben az volt, hogy míg a Barcelona vígan ki tudta játszani a falunkat, és ennek köszönhetően minden lövésük kapura tartott (17/17), addig a mi oldalunkon nem elég, hogy Saric is fogott, de a próbálkozásaink olyan 25%-a (22/17) még csak kapura sem tartott, blokkolták vagy éppen mellé, fölé mentek. Az egészet megspékelve ráadásul Nikola Karabatic is úgy dobálta magát, mint egy cheerleader, amit a románok bírók rendre be is nyaltak. Komolyan, olyan jól csinálta, hogy biztos van egy személyi edzője, akivel ezt nap mint nap gyakorolja.

De a legrosszabb még ezek után is hátra volt. Ha előre tekerünk a mérkőzés negyvenedik percéhez, akkor Iváncsik Gergő gyönyörűen kivitelezett szélről eleresztett cunderét láthatjuk és azt, hogy a félidei négy gólos (14:10) hátrányunk máris egyel csökken, majd Nagy László átlövését követően kettőre olvad. És ekkor egy igen eszetlen három perc következett, mindkét csapat részéről. A veszprémiek megérezték a vér szagát és elkezdtek nyomni, amit vélt vagy valós hibák miatt a román bírók rendre megtörtek és a katalánok számára fújtak kedvezőbbet. Addig ment ez a tili-toli, amíg egy középkezdést követően el nem adtuk a labdát és a -1 helyett hidegzuhanyként ismét -3 lett. Ez a pár perc megtörte a veszprémi játékosokat és a lelkesedés helyét a csalódottság kezdte el átvenni a fejekben. A Barcelona ebből előnyt kovácsolt és hiába is kerültek egy alkalommal kettős emberhátrányba, végül a második játékrészben is sikerült egy góllal felül múlniuk a Veszprémet és öt gólos előnnyel, 28:23-ra nyerték meg a Bajnokok Ligája döntőjét.

Végy egy csipet színészkedő Karabaticot, fűszerezd egy lehelletnyi Renato Suliccal, akire rászálltak a román bírók és bolondítsd meg egy gyenge kapusteljesítménnyel. Ez a Konyfafőnökből jól ismert Séf Úr receptje a biztos vereségre a’la BL döntő. A Final4 két napján hideg vizes ízelítőt kaptunk arról, milyen is az, amikor sem az egyik sem a másik kapusunk nem tud maradandót nyújtani. A Kiel elleni elődöntő alkalmával még mázlink volt, mert Mirko Alilovic egy átlagosat nyújtva is kiválóan szállt be a mérkőzésbe, azonban az álomcsapatban is kerettag Mikler Roland ebben a két napban semmit nem mutatott meg abból, amiből igazából képes és amit láthattunk. A horvát 35%-os teljesítménnyel zárta a mérkőzést, míg a magyar hálóőr 16%-al. Nagy László és Momir Ilic is rengetegszer próbálkozott kapura lőni (Laci 16-szor, Momo 13-szor), de a két húzóemberünknek “csak” nyolc (50%) illetve öt (38%) alkalommal sikerült bevenni a Barca kapuját, és ellensúlyozandó három-három alkalommal adtak gólpasszt. Hiába Momir Ilic újbóli gólkirályi sikere, szerintem mindent elmond Carlos Ortega vezetőedző lehajtott feje az ezüst érem átvétele előtt.

Csalódott vagyok a végeredményt illetően, de nem vagyok szomorú miatta. Amikor szombaton kivívta a Csapat a győzelmet még bosszankodtam, hogy pont akkor nem vagyok Kölnben, amikor reális lehetőségünk van ezt az egészet megnyerni. Irigynek hangzik ugyan, de minden veszprémi így van vele: amikor a Csapat megnyeri az első címét, akkor OTT AKAROK LENNI! Jövőre új lebonyolítási rendszerben fog zajlani a Bajnokok Ligája és még semmi sem garantálja azt, hogy abból a túlbonyolított szisztémából végül nem jövünk ki rosszul.

Történt, ami történt a döntőben. A szezonnak a mai nappal hivatalosan is vége van és nem lehet mást tenni, mint előre nézni és a következő évadra kitűzött célokat megvalósítani úgy, ahogy azt tették az idén is a srácok. Az év elején elindított Adatbankunknak köszönhetően még egyenlőre nem nézhetünk előre, mi, szerkesztők. Az összegyűlt rengeteg adatot az elkövetkező napokban kiértékeljük, összesítjük és igyekszünk majd könnyen emészthető formában tálalni majd számotokra. Az már most első olvasatra jól látszik, hogy bizony tudunk majd egy-két meglepetéssel szolgálni…

A következő évben is: Hajrá Veszprém!

You may also like...